A bánat súlya húzza ágaid
Ezüst levelű éjben álló szűz,
Sokat látott, századnyi álmaid
Rég elmúlt időket a jelenhez fűz.
Vesztett szerelem minden fájdalma,
El sosem siratható veszteség,
Az elhagyottak gyásza, siralma,
Keserű könnyek, reménytelenség,
Ó, Bús, Szerető,
Te nem feledő,
Saját szíve kegyetlen ellenség.
Szaggatott dühöt üvölt az éjbe,
Átkokat kiált a Mindenségről,
Sajgó sebekből még hull a vére,
Keserves lecke ez a szenvedélyről,
Veszte a kártya,
Ördögi társa,
Nem maradt semmi az örökségből.
Egy férfi az, kezében regénye,
Barát lopta meg, fő keserévül
Ez volt az álma, minden reménye,
Tó színén úsznak a lapok végül,
Veszve a neve,
A becsülete,
Lassan a tó sötétjébe szédül.
Fiatalasszony, keserű szívvel,
Karján kisdede, altató csendül,
Kincse nem mozdul, bár várja hévvel,
Hónapok óta egyre menekül,
Örökre együtt,
Nyugszik e helyütt,
Az anyaszív a sötétbe merül.
Tóparton álló szomorú fűzfa.
Keserves képek, kísértő álmaid,
Fájdalmuk átjár, újra meg újra,
E bánat súlya húzza ágaid.