Sötét Ház



Magasba nyúló ormokon,
Sötétbe kúszó csúcsokon, 
Fekete vár áll hallgatag,
Ködleplen holdfény zuhatag.
Nyikorgó kapun messze túl,
Kanyargó ösvény elcsitul,
Lidércfény árnya imbolyog,
Kísértő lángja fellobog. 



Kopottas, ódon falakon,
Holdfényt ezüstlő ablakon,
Bársony brokátok felszínén,
Poros könyvtárak rejtekén,
Csendesen suhanó tünemény…
Könnypatak arcán – nincs remény.
Vérfoltos fátyla aláhull
Sóhaja mindent elárul. 



Vőlegény várt rá, szenvedély,
Csillogás, eskü, nászi éj,
Hazug csel, hamis vád elől
Kedvese el nem meneköl…
Árulás, bosszú, áldozat
Ártatlan vérre kárhozat,
Éjféli párbaj, cselvetés,
Csattanó lövés, nevetés. 



Árnyként suhan csak, bár még él,
Sötét tó mélyén megbékél,
Rebbenő éjkép, még egyszer
Kettős temetés, ezredszer.
Temető, népes forgatag,
Ködleplen Holdfény zuhatag
Ostoba vándor, erre járt,
Kriptánkban otthonra talált…