|
Ködfátyol mögül felsejlik a Hold
Átkozott jussát most követeli Nincs oly erő, mely íly kötést felold, Ember lelkem állat-dühvel teli. Kirágja magát a dög, változom, Testem görnyed a kínzó kéj alatt, Rőt szőr alatt megfeszül az izom, Álcám csak a holdfény-köpeny maradt Dobban a pata, ugrom utána, Karmaim mélyen a bőrbe tépnek, Fog mar a húsba, az ölés vágya, Őrjít az éjjel, szaga a vérnek. Kéjesen vonzó szagot hoz a szél, Nőstényi nedv, vágy-öl lángolása, Üvöltése tűz-vágyakról mesél, Vér-izzásban eredek nyomába. Küzdelem nyomán vér-esküt teszünk, Eleve rendelt, izzó szenvedély, Egymásnak feszülő véres testünk, Ősi törvénytől lüktet az éj... |
Duruzsló
éj-sötétlő ég
Feszülő kéj - közelgő vég Ezüstlő Hold - lelkeket ront Átkos színt hord - világra ont. Felkel a Hold - nincs menekvés Magához vonz, - erőd kevés. Átkod éled, - új-szörny-képed Forr a véred, - tested téped. Préda szaga - még friss nyoma Ösztön szava - visz most tova. Hajt a véred, - az éjt kérded, Állat lényed - meg nem érted. Nőstény hangja - lelked marja, Tépi, falja - elfoglalja, Átvágsz erdőn - rohansz mezőn, Bármely erőn, - védelmezőn. Elrendelés, - társat akar Üzekedést - csak hold takar Ősi dacban - véres harcban, Izzás lobban - farkas-arcban. |